10. Dísznövények viselkedése, származása, végleges helye - Dísznövény blog
Mennyiben határozza meg a dísznövények fejlődését, kiteljesedését, származási helyük, majd a végleges helyük körülményei?
Talán belátható, hogy alapvető kérdés mindkét körülmény. Általában elmondható, hogy a végleges helynek leginkább megfelelő származási hely, az a végleges, kiültetési helyhez körülményekben leginkább hasonlító termesztési hely. Ez esetben viseli meg legkevésbé a dísznövényt a változás, ami a kiültetéssel járhat. Továbbá nagyban meghatározó a telepítés helyén a megfelelő, következetes gondozás megléte, mellyel sok környezeti tényező kompenzálható.
Tehát a termesztés helye nagyban meghatározó jelentőségű, a kiültetés utáni pár hónap tekintetében, amikor is az eredés, vagyis a begyökeresedés folyamata zajlik.
A kiültetés után fontos, hogy a dísznövényt minimális mértékű sokk érje, tehát az ideális az, ha a végleges hely nem tér el nagy mértékben a termesztési hely adottságaitól. Ebből kifolyólag nekünk, a Dísznövény Webáruházat üzemeltető munkatársaknak, elsősorban az a törekvése, hogy a dísznövényeink hazai termesztésből származzanak, továbbá, mivel megrendelőink javarészt Budapestiek és Pest megyeiek, törekvésünk leginkább az, hogy a dísznövényeinket pest-megyei termesztésből szerezzük be. Szerencsére erre van lehetőségünk, úgy díszcserjék, mint díszfák tekintetében is.
A hazai dísznövény-szortiment sok mediterrán eredetű dísznövényt is tartalmaz, melyek igen komoly mértékű népszerűségnek örvendnek. Pozitív az, hogy az ilyen származású dísznövényeknek sok olyan fajtái vannak, melyek télállóság tekintetében, már megfelelnek a magyarországi klímaviszonyoknak. Ilyenek az örökzöld liliomfa fajtáink, melyek kifogástalanul alkalmazkodtak a magyarországi klímaviszonyokhoz, ezen belül is leginkább a számukra kritikus téli hidegekhez. Ezeket a mediterrán vagy más délszaki eredetű dísznövényeket is igyekszünk hazai termesztőktől beszerezni, ami a kisebb méretek esetén nem is ütközik problémába, ám a nagyobb méretek esetében már kifejezetten problémás. A délszaki, nagy díszfák és díszcserjék tekintetében a beszerzési lehetőségeink majd' minden esetben Olaszországból történik, nagyrészt import cégen keresztül. Tapasztalatunk az, hogy ezek kiváló minőségben, az edényükben erős gyökérzettel érkeznek, és megfelelő időben (április közepétől - október közepéig) történő telepítés esetén az eredésükkel, valamint a megmaradásukkal semmiféle probléma nem jelentkezik.
Saját beszerzésünk kiterjed még Hollandiára, ahol a díszkertkultúra jócskán fejlettebb szintű, a termesztés színvonala pedig lényegesen magasabb színvonalon működik. Ez, mondhatni sajnálatos, nem abból a szempontból, hogy fejlett a holland dísznövény-termesztés, hanem abból a szempontból, hogy e tekintetben, még mindig csak kullogunk utánuk. A Holland beszerzéseink során a hazai termesztésből nehezen vagy egyáltalán nem-beszerezhető dísznövényekre fókuszálunk, és mindig személyesen válogatjuk ki a rendelkezésünkre álló választékból, a megfelelő példányokat. Egyrészről örömteli, hogy kiváló minőséget találunk, másrészt elkeserítő, hogy idehaza a kiváló minőség még mindig nem természetes követelmény minden szegmensben. Ezért a hazai dísznövény-beszerzéseinket is, minden esetben személyesen végezzük, mondhatni válogatunk, amit azért teszünk, mert nem egyöntetű a minőség, másrészt megrendelőink látatlanban, webáruházunkon keresztül rendelnek, így elsőrendű számunkra, hogy a legjobbat, legszebbet, legéletképesebbet szállítsuk!
(Mi a dísznövényeket nem csomagolva szállítjuk, ezáltal tudjuk biztosítani, hogy megrendelőink az átvétel során láthatják, tapinthatják, lényegében bármilyen módon szemrevételezhetik a kiszállított dísznövényeinket. Ezzel együtt mi biztosítjuk azt is, hogy nemtetszés esetén ne vegyék át megrendelőink, a kiszállított dísznövényeket. Ez az ami minket is a minőségre ösztönöz, mert ebben az esetben, a kiszállítás és visszahozás cégünket teheli!)
Tehát - a megfelelő eredést tekintve - kijelenthetjük azt, hogy a hazai klímán termesztett dísznövényeket célszerű előnyben részesíteni, aztán megállapítottuk, hogy a délszaki dísznövények nem minden esetben szerezhetők be hazai viszonylatban, viszont a délszaki dísznövények minőségileg kifogástalan állapotban Olaszországból érkeznek, ezáltal eredésük megfelelő.
Végül az is megállapítható, hogy bár a hazai termesztésű dísznövények a legmegfelelőbbek, viszont minőségi kifogás is felléphet a hazai termesztéssel szemben, miáltal mi minden esetben igen finnyásan válogatunk, mindezt megrendelőink érdekében. Sajnos előfordul, hogy nincsen lehetőségünk, a korlátozott választék, vagy a szűkös felhozatalból adódóan a megfelelő minőséget biztosítani, ebben az esetben árkedvezményt, vagy kérdés nélküli eredési garanciát biztosítunk, vállalunk az ilyen dísznövényeinkre.